REFLEKTORFÉNYBEN – TORDAI TERI NYUGATI (EROTIKUS) FILMKARRIERJE

Tordai Teri nyugati filmkarrierje egyike a hazai filmtörténet nem kellően tisztázott legendáinak. A művésznő 1965-ben játszott először nyugati produkcióban, 1967 és 1978 között pedig több külföldi (osztrák, nyugatnémet, francia, olasz) – olykor erotikus színezetű – alkotásban is szerepet kapott. Ezek egy részét Magyarországon forgatták ugyan, ám a hazai mozik soha nem mutatták be őket. Az itthoni filmes sajtó eleinte hírt adott róluk, de aztán ezek a pár soros tudósítások is elmaradtak. A nagy titkolózás miatt elterjedt az a pletyka, hogy Tordai Teri valójában szexfilmekben, sőt pornókban vállalt közreműködést, ezért nem láthatjuk külföldi filmjeit. (A kilencvenes években a Videó Magazinban megjelent egy hír, mely szerint hamarosan hazánkban is kölcsönözhetők lesznek VHS-en a Tordai-filmek, melyekben a művésznő saját magát fogja szinkronizálni, ám jelen sorok írója hiába kereste ezeket a kazettákat a tékákban, sehol nem tudtak róluk.) A magyar közönséget érthető módon éppúgy érdekelte az erotika témája, mint a nyugati nézőket, de akkoriban még el voltak zárva tőle. Így amit a szem nem láthatott a maga valóságában, azt az élénk fantázia alaposan kiszínezte. Honfitársaink egyébként is mindig fogékonyak voltak a szexpletykákra: például a nemrég elhunyt Bara Margitról is sokan gondolkodás nélkül elhitték, hogy szépsége teljében vad orgiákon vett részt, ahol meztelen testéről a legmagasabb beosztású hazai tótumfaktumok nyalogatták a csokoládét. (Hol volt még ekkor Dušan Makavejev filmje, a Sweet Movie a folyékony csokoládéban meztelenül vonagló Carole Laure jelenetével?!) Jancsó Miklós olasz–jugoszláv erotikus drámája, a Magánbűnök, közerkölcsök (1976) is csak tizennégy évvel a világpremier után jutott el hozzánk, és ezalatt a közel másfél évtized alatt a legelképesztőbb híresztelések terjedtek el arról, hogy a főszerepet javarészt meztelenül játszó Balázsovits Lajos egész pontosan miket művel a filmben partnernőivel, köztük Sáfár Anikóval. A korosztályomba tartozó férfiak minden bizonnyal találkoztak már olyan bennfentesekkel az elmúlt évtizedekben, akik megesküdtek arra, hogy ők bizony látták a Szűcs Judit, Medveczky Ilona vagy éppen Bíró Ica főszereplésével készült pornókat, vagy legalábbis ismernek olyanokat, akiknek ebben a titkos élvezetben volt részük. Őket felesleges időpazarlás lenne meggyőzni arról, hogy ilyen filmek nem léteznek, és lehetséges, hogy egyesek nem adnak hitelt a következő blogbejegyzésnek sem, amely Tordai Teri „pornófilmjei”-ről rántja le a leplet. 

Karriertörténet

Tordai Teri 1941. december 28-án született Debrecenben. A második lány volt a családban. Tanítónő édesanyja, Tarján Lili inkább fiút szeretett volna, de természetesen nagyon örült a kislánynak is. A papa, Tordai Gyula, Teri születésekor a fronton volt, egyébként ő magyarosította eredeti családnevüket, a Szeszichet Tordaira. A mama a két gyerekkel a bombázások elől Egerbe költözött, az édesanyjához. Teri sokkal inkább egrinek vallja magát, mint debreceninek, mert gyerekkora legszebb emlékei Egerhez kötődnek. Lili mama mindkét lányát beíratta egy tánctanárnőhöz, és Teri egészen tizenöt éves koráig arról ábrándozott, hogy táncosnő lesz. Azonban, ahogy az már csak lenni szokott a kamaszokkal, hirtelen nőni kezdett, és annyira megnőtt, hogy termete miatt már nem volt alkalmas erre a pályára. (Felnőtt testmagassága 176 cm.) Jelentkezett a budapesti tanítóképzőre, ahová fel is vették. Az intézmény egyik szavalóversenyén hallotta őt az ismert színművész, Gáti József, aki azt tanácsolta, hogy jelentkezzen a Színművészeti Főiskolára. A felvételin Ady Új vizeken járok című versét és Shakespeare komédiája, A makrancos hölgy egyik monológját mondta el. (Egy 1966-os interjúban, amely a Képes Film Híradóban jelent meg, Tordai úgy nyilatkozott, hogy nincs meg a tanítói diplomája, mert az utolsó vizsgákat nem tette le. Ugyanazon lap 1973. szeptemberi számában az olvasható, hogy végül a Zirzen Janka Tanítóképzőben képesítőzött, amely Jászberényben van.) A színművészetin osztálytársa volt például Béres Ilona, Szegedi Erika, Halász Judit és Polónyi Gyöngyi is.

Másodéves korában Keleti Márton filmezni hívta őt és néhány osztálytársnőjét. Az Esős vasárnappal (1962) az akkor ötvenhét éves rendező a fiatalokhoz szólt: a diákkori szerelmek adták a sztori magvát, és a szocialista erkölcsökkel épphogy összeegyeztethető módon még a szexuális életről is egy viszonylag nyílt beszélgetés hangzott el. A sikernek köszönhetően a főiskolás színésznők rövid időn belül országos népszerűségre tettek szert. Tordai Teri egymás után kapta a filmszerepeket olyan neves rendezőktől, mint például Makk Károly, Szinetár Miklós, Palásthy György, Rényi Tamás és Várkonyi Zoltán. Az Egy magyar nábob (1966) című Jókai-filmben Chataquelát, a tragikus sorsú táncosnőt alakította. Látszólag lenge, bikiniszerű kosztümjének a ráaggatott fémdíszek miatt tekintélyes súlya volt, szóval nem kis feladatot jelentett mégis könnyedén mozogni benne. 1967-ben kezdődött Teri nyugati karrierje, de ezekben az években sem szakadt el teljesen az itthoni kulturális élettől. Hazai szerepei közül a Jó estét nyár, jó estét szerelem! (1971) áldozattá váló fiatal lányfiguráját és A Pendragon legenda (1974) titokzatos szépasszonyát érdemes feltétlenül kiemelni. Miután lejárt a külföldi szerződése, itthon majdhogynem újra kellett kezdenie a pályát mint színpadi színésznő. Töretlen optimizmusának és kitartásának köszönhetően a nyolcvanas évektől kezdve a színházi világban is megint megtalálta a helyét. Játszott például a Vidám Színpadon és a József Attila Színházban, 2001-től pedig az Új Színház művésze. A moziba járók is láthatták hébe-hóba kisebb-nagyobb mellékszerepekben, például Szabó István, Bacsó Péter vagy Mészáros Márta filmjeiben. 2014-ben a művésznő elvállalta Mészáros Márton Fakulás című kisfilmjének főszerepét. Egy idős asszonyt alakított, aki fokozatosan elveszíti kapcsolatát környezetével és a valósággal, átadja magát az emlékeinek, és ez az út az elmúláshoz vezet. 1976-ban született meg Tordai Teri lánya, Horváth Lili, aki szintén színésznő, és úgy színpadon, mint filmen játszott már az édesanyjával.

Tordai Teri sosem tagadta meg külföldi karrierjét, mindig őszintén válaszolt az ezzel kapcsolatos újságírói, riporteri vagy akár nézői kérdésekre is. Elmondása szerint kezdetben nem akarta aláírni a nyugati szerződést, mert inkább olyan színpadi szerepeket szeretett volna játszani, mint amilyeneket volt főiskolai osztálytársnői kaptak: Csehov- és Shakespeare-hősnőket. „Anyuka azonban azt mondta, hogy még törülközőt sem tud adni, írjam alá” – emlékezett vissza a művésznő egy 2012-es interjúban. Nem volt könnyű beilleszkednie a nyugati filmes világba, hiszen eleinte nem beszélte a német nyelvet (korai külföldi filmjeiben szinkronizálták a hangját), zavarban érezte magát a számára idegen közegben, és kezdetben kellemetlen élményei is voltak. Például az első bécsi ruhapróbán a varrónők nyíltan kinevették csehszlovák gyártmányú fehérneműi miatt, s valószínűleg eszükbe se jutott, hogy a vasfüggöny mögött az emberek sajnos nem feltétlenül azt vásárolják meg maguknak, amit tényleg szeretnének, hanem azt, ami kapható. Hiányos németnyelv-tudása és gátlásossága miatt Teri az első napokban még köszönni sem mert. Híres partnernője, a francia Pascale Petit ezt úgy értelmezte, hogy a kis magyar színésznőnek máris sztárallűrjei vannak, és panaszt tett rá. Terit a hazai illetékesek gázsilevonással büntették. Egy olvasói kérdésre válaszolva a művésznő úgy nyilatkozott a Képes Film Híradó 1973. szeptemberi számában, hogy a hazai és a külföldi filmkészítés között technikailag nincs különbség, kinti kollégái viszont csak filmeznek, és kicsit irigyelték is őt a színházi és a szinkronmunkák miatt. Tíz évvel később, 1983-ban a Filmszem című lapban így értékelte a külföldön töltött éveket: „Megtanultam két nyelvet, világot láttam, lakást, kocsit vehettem magamnak. Mégis azt mondom: nem kimenni! Az itteni és a kinti világ egyeztetése lehetetlen feladat. S bár volt eredménye kint tartózkodásomnak, mégis, ha megmondják, hogy visszatérve nem lesz helyem a színházban, nem megyek ki.” A világháló térhódításának köszönhetően a művésznő számos régi külföldi filmje elérhető a neten, és ma már leginkább azon csodálkozhatunk, hogy mi volt ez a nagy műbalhé akkoriban, kinek jutott eszébe ezekről a naivan erotikus filmekről a pornográfia? A kérdés már csak azért is jogos, mert Tordai Teri nyugati filmszerződéseit a Koncertiroda intézte a forgatókönyvek előzetes és tüzetes áttanulmányozása után.

A külföldi filmek

(Az alábbi felsorolásban nem szerepelnek a televíziós produkciók és a cameoszerepek. A magyar címeket korabeli hazai híradásokból vagy az internetről vettem át. Egyes filmekről igen szerény képanyag található a világhálón, ezért bizonyos illusztrációkon a művésznő nem látható.)

* Vakáció Piroskával (Ferien mit Piroschka, 1965, nyugatnémet–osztrák–magyar)

R.: Franz Josef Gottlieb. Fsz.: Marie Versini, Götz George, Dietmar Schönherr, Tordai Teri, Gisela Uhlen, Liselotte Bav, Bujtor István, Gobbi Hilda, Görbe János 

A jóképű Thomas Laurends egy gazdag család sarja. Mindene megvan, ami a gondtalan élethez kell, a nők körülrajongják. Talán ezért is sürgeti barátnője, Karin, hogy házasodjanak össze. Thomasnak kapóra jön, hogy édesapja Magyarországra küldi lovakat vásárolni, így egy időre megszabadul a rámenős menyasszonyjelölttől. A „vadkelet”-en megismerkedik egy tüzes magyar lánnyal, és szerelemre lobban iránta. Igen ám, de a céltudatos Karin egy turistacsoporttal szintén Magyarországra látogat. Nyilván mindenki sejti, miféle bonyodalmak támadhatnak egy ilyen helyzetből, de romantikus vígjátékról lévén szó, a végén természetesen minden jóra fordul. 

Franz Josef Gottlieb (1930–2006) az osztrák filmipar termékeny, de vitatott személyisége híres volt arról, hogy ragaszkodik a forgatókönyvhöz, és pontosan betartja a forgatási menetrendet. Ám épp emiatt sokan fantáziátlannak tartották: iparosnak, és nem művésznek. Jelen filmje Hugo Hartung magyarul is megjelent könyve, a Piroska motívumai alapján készült. Mivel a forgatás részben hazánkban zajlott, budapesti felvételeket is láthatunk. A női főszereplő, a francia Marie Versini a hatvanas években több német filmben is játszott. A férfi főszereplő, Götz George (1938–2016) a náci korszak tragikus sorsú sztárja, Heinrich George fia volt. Götz a nyolcvanas években mint Schimanski felügyelő vált világhírűvé egy német krimisorozatban, de nevéhez emlékezetes mozifilmes alakítások is fűződnek. (Ezek közül nálunk Az Ezüst-tó kincse a legismertebb.) Az egybehangzó kritikák szerint a Vakáció Piroskával nem tartozik közéjük. Karint Tordai Teri alakította, míg hódolóját az osztrák Dietmar Schönherr (1926–2014), aki a következő évben készült tévésorozat, az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai McLane parancsnokaként hatalmas népszerűségre tett szert Magyarországon is.

* Susanne, a lahni fogadósné (Susanne, die Wirtin von der Lahn, 1967, osztrák–magyar–francia–olasz) 

R.: François Legrand (Franz Antel). Fsz.: Tordai Teri, Mike Marshall, Pascale Petit, Harald Leipnitz, Jacques Herlin, Claus Ringer, Hannelore Auer, Rosemarie Lindt 

A Vesztfáliai Királyságban járunk, Napóleon idejében. A részeges fogadósné halála előtt úgy dönt, hogy nem egyetlen vér szerinti örökösére, Goppelmannra hagyja a fogadóját, hanem a csinos színésznőcskére, Susanne Delbergre. Susanne természetesen az egész társulatot odaveszi a fogadóba. A csalódott Goppelmann azt híreszteli, hogy az új tulajdonosnő kéjtanyát, sőt egyenesen bűntanyát rendezett be a fogadóban. A pletykáknak sokan hitelt adnak, a diákok például gúnyverseket és -dalokat költenek a szép fogadósnéról. Susanne-nak idővel sikerül a maga oldalára állítania a diákokat, mert megengedi hangadójuknak, Anselmónak, hogy a fogadóban titkos nyomdát rendezzenek be, ahol röpiratokat gyártanak a megszálló francia erők ellen. Anselmo azonban lebukik, és halál vár rá. A talpraesett Susanne természetesen megtalálja a módját annak, hogyan mentse meg fiatal hódolóját a kivégzéstől… 

A hatvanas évek második felében kezdtek megdőlni a szexuális tabuk, és váltak egyre merészebbé a filmek. Mai szemmel nézve ártatlan merészség volt ez csupán, mert többnyire csak sejttették, mintsem mutatták a meztelenséget, és egy-egy felvillanó kebel vagy csupasz női popsi már-már az erkölcstelenség határát súrolta. Az osztrák Franz Antel (1913–2007) az elsők között próbálkozott a kosztümös-pikáns filmek műfajával: az ihletet feltehetően a többrészes francia Angélique-sorozatból merítette. A filmkrónikák szerint Susanne szerepére a franciák szexi sztárját, Mylène Demongeot-t szemelte ki, de amikor a magyarok is beszálltak a produkcióba, a hazai illetékesek állítólag ragaszkodtak ahhoz, hogy egy magyar színésznő játssza a főszerepet. (Más források úgy tudják, Demongeot túl sokat kért, és a szerényebb büdzséből gazdálkodó produkció inkább egy megfizethetőbb színésznőt keresett. Maga Tordai egy 2015-ös tévéinterjúban úgy emlékezett, hogy a főszerepet eredetileg Ursula Andressnek szánták.) Bennfentesek kósza pletykái szerint nem Tordai Teri volt az egyetlen magyar jelölt: szóba került Szilvássy Annamária is, aki állítólag nem vállalta a pikáns jeleneteket, de egy kisebb szerepet elfogadott. Susanne a filmben vörös hajú: jómagam úgy gondolom, a szőke Tordai esetében ezt a problémát nem hajfestéssel, hanem parókával oldották meg. A forgatás anyagi okokból a nyugati produkciók számára kifejezetten olcsó Magyarországon zajlott. Anselmo szerepét a világhírű francia filmsztár, Michèle Morgan fia, Mike Marshall (1944–2005) játszotta. Caroline-t az akkoriban divatos, mára gyakorlatilag elfeledett francia csillagocska, Pascale Petit alakította. A külföldi szereplők közül említést érdemel Rosemarie Lindt is, aki később jóval merészebb erotikus produkciókban is felbukkant. A művésznő akkori lovagjával, Jacques Herlinnel (1927–2014) a Susanne-széria visszatérő szereplője lett. A magyar közreműködők közül Basilides Zoltán, Velenczey István és Szendrő József nevét emelik ki az on-line adatbázisok. A Susanne, a lahni fogadósné német nyelvterületen kiugró sikert aratott, 1968-ban megkapta a leglátogatottabb filmeknek járó Arany mozivászon-díjat. Olaszországban fél év alatt hatszázmillió líra bevételt termelt, ami szintén kiemelkedő sikernek minősült. Nem csoda tehát, hogy a sikert meglovagolva Antel nem kevesebb, mint öt folytatást hozott tető alá 1973-ig bezárólag.

* Otto bukik a nőkre (Otto ist auf Frauen scharf, 1968, nyugatnémet–osztrák) 

R.: Franz Antel. Fsz.: Dietmar Schönherr, Gunther Philipp, Beppo Brem, Tordai Teri, Willy Millowitsch, Rex Gildo, Hubert von Meyerinck, Edith Hancke, Werner Abrolat 

A tisztviselőként dolgozó Otto Zander a bürokrata nyárspolgár mintapéldánya lehetne. Csak a munkájának él, nem iszik, nem dohányzik, és nem fut a nők után. Az egyetlen sport az életében, hogy néhanapján lift helyett gyalog megy fel a lépcsőkön. Évtizedek óta megszokott életvitelébe az első komoly változást az új titkárnő érkezése jelenti. Ennél is nagyobb probléma, hogy az amerikai anyacég bejelenti, könyvvizsgálót küld osztrák leányvállalatához a pénzügyek ellenőrzésére. Otto nagy bajba kerül, hiszen főnöke, Christian Bongert igazi playboy életmódot folytat, amelyet alapvetően a vállalat pénzéből finanszíroz. Az amerikai könyvvizsgáló ráadásul egy gyönyörű nő, Gloria Anden, akit nem ejtettek a feje lágyára. Christian persze megpróbálja félrevezetni Gloriát, Otto pedig azon veszi észre magát, hogy őt hibáztatják a pénzügyi visszásságok miatt. És ez még csak a kezdet, mert akaratlanul is olyan helyzetekbe keveredik, melyek megerősítik ezt a gyanút. Persze a végén minden tisztázódik, és mindenki megtalálja a magához méltó párt… 

Franz Antel 1968. január 8-án kezdte meg a forgatást, mely Budapesten, Bécsben és Hamburgban zajlott. A munkát február 17-én fejezte be. Gloria szerepét Tordai Terire bízta. Kuriózum, hogy egy olyasfajta okos és intelligens nőről van szó, mint amilyet Faye Dunaway játszott a szintén 1968-as keltezésű A Thomas Crown-ügyben. A playboy Christiant Dietmar Schönherr alakította, aki a Vakáció Piroskával című vígjátékban is Teri partnere volt. Az Ottót megszemélyesítő Gunther Philipp (1918–2003) a jelenleg Romániához tartozó Maroshévízen született, Antel filmjeinek egyik állandó színésze volt. A címadó dalt az amerikai Bill Ramsey énekelte, aki a német nyelvterületen futott be igazán az ötvenes évek végén. A Wie eine Symphonie című betétdalt Rex Gildo (1936–1999) adta elő, aki személyesen is megjelent a filmben. Gildo a hatvanas évek második felében vált sztárrá a hagyományos német slágerzene egyik képviselőjeként. Egy kisebb mellékszerepet, egy bokszolót a magyar Csányi János alakított.

* A tiltott szerelem tornya (Der Turm der verbotenen Liebe, 1968, francia–nyugatnémet–olasz) 

R.: François Legrand (Franz Antel). Fsz.: Tordai Teri, Jean Piat, Uschi Glas, Véronique Vendell, Marie-Ange Aniès, Karlheinz Fiege, Kosztolányi Balázs, Mécs Károly, Markos György 

Franciaországban járunk, a XIV. század elején. Amíg X. Lajos király egy hadjáraton vesz részt, addig felesége, Burgundi Margit (a filmben: Marguerite) uralkodik Párizsban. A város lakóit rejtélyes gyilkosságok tartják izgalomban, amelyek a Nesle-torony közelében történtek. Három fiatal férfi, akik nemrég érkeztek a fővárosba, egy titokzatos hölgytől meghívást kapnak egy légyottra. Kalandvágyó fiatalemberekről lévén szó, meg is jelennek a találkán, ahol három lefátyolozott hölggyel találkoznak. A pikáns kaland azonban gyilkosságba torkollik, a három férfi közül kettőt megölnek. Az egyetlen túlélő, Bouridan az egyik hölgyben magát a királynét ismeri fel. Megpróbál hasznot húzni ebből a felismerésből, de olyan titkok és intrikák örvényébe kerül, ahol nemcsak a saját, de még a királyné élete sincs biztonságban… 

A film alapjául id. Alexandre Dumas A neszlei torony című ötfelvonásos drámája szolgált, amelyből 1955-ben Abel Gance már forgatott egy filmet. A történet valós eseményeken alapul: Burgundi Margit és sógornője, Burgundi Blanka titkos viszonyt folytatott a Nesle-palotában egy normandiai testvérpárral. A kettős házasságtöréshez Blanka testvére, Burgundi Johanna asszisztált. Miután kiderült a dolog, X. Lajos apja, IV. Fülöp kegyetlenül lecsapott az erkölcstelenekre. A két férfit – Philippe és Gauthier d’Aunay lovagot – kivégezték, Margitot és Blankát pedig bebörtönözték. Fülöp ugyan rövidesen meghalt, Lajos azonban hallani sem akart arról, hogy megbocsásson hűtlen feleségének. Margitot 1315. augusztus 15-én holtan találták: valaki megfojtotta, nagy valószínűséggel a király tudtával, sőt talán az ő parancsára. Franz Antel nem hivatalos társrendezője, Fritz Umgelter nevét nem tüntették fel a film stáblistáján. Az 1968. április 24-én megkezdődött budapesti forgatásról a müncheni Abendzeitung adott hírt elsőként – bulvárlaphoz méltó stílusban: „A tiltott szerelem tornya három változatban készül: a teljes verzió garantáltan sehol nem fog vetítési engedélyt kapni, a mérsékeltebb változat kerül majd a mozik műsorára, és lesz egy, a Vatikán szigorú igényeit is kielégítő verzió…” Talán az efféle szenzációhajhász hírek is hozzájárultak ahhoz, hogy a királynőt alakító Tordai Teriről elterjedt a pletyka, hogy pornófilmekben szerepel. Blankát egy korabeli német filmcsillag, Uschi Glas alakította, Johannát pedig a francia Veronique Vendell, akit – mint oly sok sztárjelöltet – „az új Brigitte Bardot”-ként reklámoztak. A magyar szereplők közül említsük meg a Philippe-et játszó Kosztolányi Balázst (1948–2012) és a Latoure grófot megszemélyesítő Mécs Károlyt. Jegyezzük meg azt is, hogy a Gauthier-t játszó Georg Markusnak is igencsak magyaros hangzású neve van, ámbár az IMDb szerint csak német filmekben szerepelt. Német filmek ide vagy oda, bizony, valóban egy magyar közreműködőről van szó, mégpedig az akkor huszonkét esztendős Markos Györgyről, a későbbi humoristáról. És ez nem vicc!

* A fogadósnénak is van egy grófja (Frau Wirtin hat auch einen Grafen, 1968, francia–osztrák–nyugatnémet–magyar–olasz)

R.: Franz Antel. Fsz.: Tordai Teri, Jeffrey Hunter, Harald Leipnitz, Pascale Petit, Jacques Herlin, Hannelore Auer, Rosemarie Lindt, Judith Dornys, Edwige Fenech, Femi Benussi 

Andrea gróf magához kéreti a lahni fogadósnét, a szexi Susanne-t és annak szerelmesét, Ferdinandot. Azzal bízza meg őket, hogy különféle fontos családi dokumentumokat juttassanak el a fivéréhez, Enrico grófhoz. Így talán sikerül elkerülni, hogy a grófi vagyon Elisa hercegnő kapzsi tanácsadója, Leduc kezébe kerüljön. A szerelmesek a fogadósné örömlányaival együtt mint vándorszínész-társulat utaznak Lucca városába, hogy végrehajtsák a feladatot, és megmentsék Enricót attól a merénylettől, melyet Leduc szervezett ellene. Hazatérésük után megtudják, hogy Napóleon találkozni akar Elisával Giessenben. Ez remek alkalomnak látszik a Leduckal való leszámolásra is…

Antel eredetileg nem tervezte, hogy sorozat épül a szexi Susanne alakja köré, de az első rész nagy népszerűségét természetesen meg kellett lovagolni. Nem változtatott sem a siker receptjén (romantikus kalandok némi erotikával fűszerezve), sem a győztes csapaton: Tordai Teri mellett az első rész több szereplője is visszatért. Az új belépők közül feltétlenül ki kell emelni két olasz színésznőt: Edwige Fenech és Femi Benussi a hatvanas-hetvenes évek olasz erotikus filmjeinek sztárjai voltak. Fenech más műfajokban is bizonyította tehetségét, Benussi viszont nem kapott más lehetőségeket, ezért a nyolcvanas évek elején felhagyott a filmezéssel, és nem szereti, ha erotikus múltjára emlékeztetik. Az Enricót megformáló amerikai vendégszínész, Jeffrey Hunter a következő évben egy filmforgatáson súlyos balesetet szenvedett, és egészségi állapota jelentősen megromlott. 1969. május 26-án otthonában lezuhant a lépcsőn. Agyműtétet kellett végezni rajta, de másnap délelőtt a kórházban meghalt. Negyvenkét évet élt. A magyar szereplők közül említsük meg az Andrea grófot alakító Ernyey Bélát, aki egyébként önéletrajzi könyvében nem túl hízelgően emlékezett vissza Terire. Rajta kívül látható még Szilvássy Annamária, Bánhidi László, Farkas Ferenc és Vadnai Éva is. Vicces érdekesség, hogy a történetnek van egy Hippolyt nevű szereplője is, akit az olasz Guido von Salis alakított.

* A fogadósnénak is van egy unokahúga (Frau Wirtin hat auch eine Nichte, 1969, nyugatnémet–olasz–osztrák–magyar) 

R.: Franz Antel. Fsz.: Tordai Teri, Claudio Brook, Margaret Lee, Karl Michael Vogler, Harald Leipnitz, Jacques Herlin, Rosemarie Lindt, Edwige Fenech, Lando Buzzanca 

Susanne, a szexi lahni fogadósné és egykori színésznő Párizs felé veszi az irányt társulatával. Maga Napóleon hívta meg őket, mert általuk menekült meg egy alattomos merénylettől. Az igazi bajok csak most kezdődnek, mert a császár házassága, sőt élete is újra veszélybe kerül, Susanne szerelmesét, Ferdinandot pedig letartóztatják Bonaparte katonái. A szép fogadósné szeretné mindkét férfit megmenteni a veszedelemtől, és mivel nemcsak gyönyörű, de okos is, így megtalálja a helyzet kulcsát… 

Antel harmadik Susanne-filmjében a széria első két epizódjából jól ismert arcokkal találkozhatunk. Von Ambras gróf szerepét Claudio Brook (1927–1995) játszotta, a császárnét az angol Margaret Lee, aki Olaszországban futott be. A művésznő változatos műfajú filmekben szerepelt, mindazonáltal a nyolcvanas évek elején visszavonult a filmezéstől. A Lombardini grófot alakító Lando Buzzanca a hatvanas-hetvenes évek népszerű olasz komikusa volt, aki a férfi főszerepet játszotta Teri következő nyugati filmjében.

* Miért mondtam kétszer igent? (Warum hab ich bloß 2x ja gesagt?, 1969, nyugatnémet–olasz)

R.: François Legrand (Franz Antel). Fsz.: Lando Buzzanca, Tordai Teri, Raffaella Carrà, Peter Weck, Ann Smyrner, Jacques Herlin, Edith Hancke, Andrea Rau, Fritz Muliar, Rainer Basedow 

Vittorio Coppa hálókocsi-kalauzként dolgozik a Róma és München között közlekedő vasútvonalon. Az igaz szerelem híve, amely szerinte csak a házasság szent kötelékében létezik, ezért római és müncheni barátnőjét egyaránt feleségül veszi. Természetesen gondosan ügyel arra, hogy ne szerezzenek tudomást egymásról, de ahogyan az egy vígjátékban várható, a titok idővel napvilágra kerül. Mit szól mindehhez a két feleség, és mihez kezd a lebukott férj? Bonyolítja a helyzetet, hogy színre lép a harmadik feleség is… 

Valljuk meg őszintén, a téma nem új: számos változata létezik a bigámia vígjátéki megfilmesítésének. Így például az olaszok tíz évvel később női verziót is forgattak Monica Vitti főszereplésével: Szerelmeim (1979). Antel komédiájának férfi főszereplője, Lando Buzzanca a Ben-Hurban (1959) még csak statisztált mint gályarab. Pietro Germi már akkor felfigyelt rá, és előbb a Válás olasz módra (1961), majd az Elcsábítva és elhagyatva (1964) című tragikomédiájában bízott rá fontos szerepeket. Landót sajnos hamar belekényszerítették a „szicíliai férfi” vígjátéki skatulyájába, és bár későbbi filmjei között is akadtak kereskedelmileg sikeresek, de művészi igényűek már nem nagyon. Az olasz filmkomédia hanyatlásával tevékenysége egyre inkább a rádióra és a színházra tevődött át. Raffaella Carrà nevét a könnyűzene rajongói egy ideje jobban ismerik, mint a filmbarátok. A művésznő a hatvanas években elsősorban filmszerepei révén volt a média állandó szereplője, a hetvenes években azonban az énekesi pálya mellett döntött. Olyan emlékezetes popslágerek fűződnek a nevéhez, mint például az A far l’amore comincia tu (Liebelei), a Tanti Auguri, a California, az Una salutala per me, a Pedro vagy a Ballo Ballo. Tordai Teri a müncheni feleséget játszotta, s ha jól tudom, ez volt az első, teljes egészében Nyugaton (Róma, München) forgatott filmje, mert a korábbiak részben vagy teljes egészében Magyarországon készültek.

* Szerelem a hátsó ajtón keresztül (Liebe durch die Hintertür, 1969, nyugatnémet–osztrák)

R.: Franz Antel. Fsz.: Tordai Teri, Ivan Nesbitt, Paul Löwinger, Herbert Hisel, Elfie Pertramer, Ralf Wolter, Fritz Muliar 

Inge adószakértőként dolgozik Münchenben, ahol összebarátkozik négy felszabadultan viselkedő nővel. Egy szép napon megtudja, hogy egy kissé elhanyagolt vidéki farmot örökölt Tirolban. Elhatározza, hogy odaköltözik, és természetesen barátnői is vele tartanak. A vidéki daliáknak rögvest megtetszenek a kikapós városi leányzók, akiknek szemmel láthatóan nincs ellenükre egy kis kötetlen hancúrozás. Kivéve Ingét, aki azért még nem annyira laza, mint a többiek, inkább a romantikus szerelmet keresi. Kell-e mondani, hogy végül mindenki boldog lesz a maga módján… 

Ami azt illeti, ez a cím tökéletesen illene egy olyan pornófilmhez is, amely az anális örömöket állítja fókuszba. Pornóról persze szó sincs, mindazonáltal Antel azért pajkosan utal a „hátsó ajtó” átvitt jelentésére is. Teri partnerei között ezúttal nem találunk nemzetközi hírű művészeket vagy divatos filmcsillagocskákat. A szerelmét alakító Ivan Nesbitt például mindössze három filmben játszott (ez volt az utolsó), és az egyikben még a nevét sem tüntették fel a stáblistán. A szereplők közül a nyugatnémet Herbert Hisel (1927–1982) a legnagyobb név, aki akkoriban népszerű humorista volt a német nyelvterületen. Nem sokkal a film nyugatnémet premierje előtt magángépével balesetet szenvedett, de szerencsére komolyabb baj nélkül megúszta a dolgot. Ebben a filmben egyébként jövendőbeli apósával játszott, ugyanis a forgatás után feleségül vette Paul Löwinger lányát, Sissyt. Adóproblémák miatt 1975-ben Kanadába távozott, és miután pár év múlva hasztalan próbált újra a német közönség kegyeibe férkőzni, végleg Kanadában maradt. Egy autóbaleset következményeként fellépett szívroham vitte el. A Szerelem a hátsó ajtón keresztül nem kapott túl jó kritikákat, ezért később újravágva, új címmel – Die liebestollen Dirndl von Tirol (Szereleméhes dirndlik Tirolból) – ismét mozikba küldték.

* A fogadósné szívesen fújja a trombitát is (Frau Wirtin bläst auch gern Trompete, 1970, osztrák–nyugatnémet–olasz) 

R.: Franz Antel. Fsz.: Tordai Teri, Harald Leipnitz, Glenn Saxson, Jacques Herlin, Paul Löwinger, Rudolf Schündler, Rudolf Prack, Andrea Rau, Rosalba Neri 

1814-et írunk, Napóleon uralma véget ért. Egy magyarországi megyében az erénycsősz és kapzsi uraság megadóztatja mindazokat, akik élvezni kívánják „az élet apró örömei”-t. Igen ám, de a szexi Susanne-t is éppen ebbe a megyébe vetette a sorsa, és természetesen ő és barátai nem tűrhetnek el ekkora igazságtalanságot… 

Három év telt el a Susanne-sorozat első része óta, s ezalatt a filmesek egyre merészebbé váltak. Antelnek is lépést kellett tehát tartania, így ebben az epizódban már több meztelenséget mutat, mint a korábbiakban, de ez aligha esett nehezére. Az internetes adatbázisok ezúttal nem emlékeznek meg magyar szereplőkről (pedig alighanem voltak), noha a sztori ezúttal tényleg Magyarországon játszódik, ezért a forgatás is feltehetően nálunk zajlott. Az újonnan belépő szereplők közül említsük meg a jóképű holland Glenn Saxsont (igazi neve: Roel Bos), aki olasz spagettiwesternekben szerzett némi hírnevet magának. Ez az ismertség azonban nem bizonyult tartósnak, mert 1971 után már csak egy mozifilmben játszott. Állítólag Costa Ricában a turizmus területén keresett és talált új kihívásokat. A szépséges Rosalba Neri az ötvenes évek végén kezdett filmezni. A legkülönbözőbb műfajú filmekben foglalkoztatták, de nem sikerült az igazán nagy sztárok közé felküzdenie magát. Egy időben az a hír járta, hogy az ő lánya, Francesca Neri, a kilencvenes évek egyik divatos színésznője, de állítólag nincs közöttük rokoni kapcsolat.

* A fogadósné most még jobban csinálja (Frau Wirtin treibt es jetzt noch toller, 1970, osztrák–nyugatnémet) 

R.: Franz Antel. Fsz.: Tordai Teri, Glenn Saxson, Gunther Philipp, Paul Löwinger, Fritz Muliar, Harald Dietl, Wolfgang Jansen, Herbert Hisel, Herbert Probst 

Ebből a filmből megtudhatjuk, hogy a kikapós lahni fogadósnénak van egy lánytestvére is, Ilona, aki szintén gyönyörű teremtés. Ilona azonban nagy bajban van: nagybátyja össze akarja boronálni őt egy francia nemessel. Ha ez még nem lenne elég gond, a Magyarországon állomásozó sváb katonák is lázadozni kezdenek a szexuális önmegtartóztatás miatt. Mi viszont az előző részekből már tudjuk, hogy az efféle bajok orvoslásában Susanne és bizalmasai kellőképpen járatosak... 

Bő fél évvel az előző Susanne-film után máris a mozikba került a szóban forgó folytatás: ez a gyorsaság arra a gyanúra ad okot, hogy a két rész párhuzamosan vagy legalábbis gyors egymásutánban készült. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy hasonló gyorsaságra korábban is volt példa: a második és a harmadik rész nyugatnémet premierje között például alig öt hónap telt el. Ebben az ötödik részben is láthatunk visszatérő arcokat, de a közreműködő külföldi színészek nálunk nem különösebben ismertek. Teri viszont ezúttal kettős szerepet alakít: Susannét és Ilonát egyaránt ő játssza.

* Hurrá, megint agglegények vagyunk! (Hurra, wir sind mal wieder Junggesellen!, 1971, nyugatnémet) 

R.: Harald Philipp. Fsz.: Georg Thomalla, Tordai Teri, Peer Schmidt, Hannelore Elsner, Hans Jürgen Diedrich, Ruth Stephan, Jo Herbst, Wolfgang Gruner 

A menő ügyvéd, Joachim Brinkmann nemrég vált el harmadik feleségétől, és ismét élvezheti az agglegényélet örömeit. Régi barátai, Willi, a házassági tanácsadó és Georg, az anyakönyvvezető hasonló cipőben járnak. Mondani sem kéne, hogy különösen összetartóak, főleg ha csajozásról van szó, és az exek viselt dolgai kerülnek szóba. Joachim exneje, Suseka azonban szövetkezik a másik két exfeleséggel, hogy bosszút álljanak. Tipikusan női módon kívánnak elégtételt venni: újra magukba bolondítják volt férjeiket, hogy aztán ők legyenek azok, akik faképnél hagyják a párjukat. De vajon tényleg kihűltek-e a régi érzelmek? 

A Hurrá, megint agglegények vagyunk! az első olyan nyugati Tordai-film (a hat évvel korábbi Vakáció Piroskával óta), melyet nem a művésznő mentora, az osztrák Franz Antel rendezett. Az opuszt a jól menő nyugatnémet filmgyártó cég, a Rialto Film hozta tető alá, mely kiugró kereskedelmi sikereket ért el Edgar Wallace és Karl May regényeinek megfilmesítésével. A forgatókönyvet a cég egyik fejese, Horst Wendlandt producer (H. O. George néven) és a rendező, Harald Philipp közösen jegyzi. Philipp rendezte a Karl May-széria több sikerfilmjét is. Mondani sem kéne, hogy Teri kapta a talpraesett Suseka szerepét. Volt férjét Georg Thomalla (1915–1999) alakította, aki pályája során megmaradt a vígjátéki szerepkör mellett, sőt még szinkronmunkái is ehhez a műfajhoz kötődnek. A filmben Magyarországon nem igazán ismert színészek játszanak. Egy hippi szerepében a francia slágerénekes, Ricky Shayne (eredeti neve: George Albert Tabett) látható, aki azokban az években a német közönség egyik kedvelt popsztárja volt.

* Apám, a majom és én (Mein Vater, der Affe und ich, 1971, nyugatnémet–osztrák)

R.: Franz Antel. Fsz.: Gerhart Lippert, Mascha Gonska, Paul Löwinger, Gunther Philipp, Beppo Brem, Lotte Ledl, Eva Maria Meineke, Fritz Muliar, Heinz Reincke, Tordai Teri 

Felix Grimm professzornak meggyőződése, hogy Jimmy nevű majma tud beszélni. A buzgó professzor megpróbálja megérteni az állatot, és boldog, mert több tucat szót sikerül majomnyelvről németre fordítania. Sajnos azonban Jimmy valamilyen titokzatos betegségben szenved, így Grimm professzor kénytelen őt az állatorvos, dr. Wolf gondjaira bízni. Herr Wolfnak közben rengeteg egyéb problémával is meg kell küzdenie: van itt otthonról szökött kamasz lány, autóbalesetet szenvedett anyuka, újszülött kiscicák, ellopott ékszerek és hasonlók, de a legtöbb problémát persze Jimmy okozza, aki halálra rémíti egy békés hotel vendégeit… 

Franz Antel zagyva komédiája mintha csak a Faye Dunaway nevével fémjelzett Majomparádé (1996) negyed századdal korábbi előfutára lenne: mindkettőben egy majom garázdálkodik egy elegáns hotelben. Amúgy túl sok érdekességet nemigen tudok mondani a filmről: Antel a fontosabb szerepek javát állandó színészeire bízta, és ebbe a csapatba ekkor már Tordai Teri is beletartozott.

* Valaki mindig bedilizik! (Einer spinnt immer, 1971, nyugatnémet–osztrák) 

R.: Franz Antel. Fsz.: Georg Thomalla, Tordai Teri, Uwe Friedrichsen, Elfie Pertramer, Brigitte Grothum, Eva Basch, Ralf Wolter, Jacques Herlin, Gunther Philipp

A derék pékmester, Hugo Haase el se akarja hinni, hogy épp őt fogadta kegyeibe Fortuna, a szerencse istenasszonya. Végre ott hagyhatja a vidéki kisvárost és úrhatnám feleségét, és felutazhat a bűnös nagyvárosba, Bécsbe! Persze a hozzá hasonló egyszerű emberek valósággal elvesznek a császárvárosban, és ha nem elég ügyesek, szélhámosok áldozatául eshetnek. Hősünkre a szépséges Clarisse veti ki hálóját: ráveszi Hugót, hogy töltsenek el együtt egy szép napot Velencében. Mire hősünk felébred a közösen töltött éjszaka után, Clarisse eltűnt, s vele az összes pénze is. Csak egyetlen útja van annak, hogy kimagyarázza magát a felesége előtt, de ez az út az elmegyógyintézeten át vezet… 

Antel igen aktív rendező volt, évente általában több filmet is forgatott. Ahogy azonban ez szinte törvényszerű, a mennyiség nem igazán csapott át minőségbe, így ezek a futószalagfilmek ha sikert arattak is, általában rossz kritikákat kaptak, és a következő hasonló produkció árnyékában hamar feledésbe merültek. Ezt az opuszt Bécsben, Velencében és a németországi Neuhofenben forgatták, Teri játszotta a csalfa Clarissét. 

* A kapitány (Der Kapitän, 1971, nyugatnémet) 

R.: Kurt Hoffmann. Fsz.: Heinz Rühmann, Ernst Stankovski, Horst Janson, Günter Pfitzmann, Hans Korte, Carl Lange, Joseph Offenbach, Johanna Matz, Horst Tappert, Tordai Teri

Wilhelm Ebbs kapitány igazi tengeri medve, akinek kisujjában van a hajózás. Egész pontosan a teherszállítás, most azonban ideiglenesen egy luxushajóra vezénylik át. Ami a szaktudást illeti, azzal itt sincs probléma, ám Ebbs nem ismeri a társasági etikett szabályait, melyekre szüksége lenne az előkelő utasok körében, ráadásul a személyzet egy része is méltóságán alulinak érzi, hogy egy „jöttment” parancsnoknak engedelmeskedjen… 

A kapitány a német közönségfilmek megbízható iparosa, Kurt Hoffmann (1910–2001) utolsó mozifilmje volt. Tulajdonképpen remake-ről van szó, mivel a történet alapjául szolgáló Richard Gordon-regény, a The Captain’s Table egyszer már filmszalagra került 1959-ben. Teri ezúttal kisebb szerepet játszik, Ilona Porter-Almassy figuráját. A címszerepet megformáló Heinz Rühmann (1902–1994) évtizedeken át a német nyelvterület egyik sztárja volt, népszerűsége túlélte még a nácizmus bukását is, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy nem kötelezte el magát Hitler rendszere mellett. Mindazonáltal a rendszer kegyeltjének számított, állítólag ő volt Hitler és Goebbels kedvenc színésze. Az egyik epizódszereplő, a Derrick felügyelő szerepében világsztárrá vált Horst Tappert (1923–2008) viszont halála után kegyvesztetté vált „náci” múltja miatt: kiderült ugyanis, hogy valaha a hírhedt SS-ben szolgált. Ezt ő maga haláláig titkolta, s bár semmi bizonyíték nincs arra, hogy önként lépett volna szolgálatba, vagy bármi is terhelné ezzel kapcsolatban a lelkiismeretét, a német ZDF csatorna 2013-ban úgy döntött, Tappert SS-múltja miatt soha többé nem sugározza a Derrick epizódjait. A kapitány 1973-ban Goldenen Leinwand (Arany mozivászon) díjat kapott, mert másfél év alatt több mint hárommillióan látták. 

* A fogadósnénak van egy lánya is (Frau Wirtins tolle Töchterlein, 1973, olasz–nyugatnémet) 

R.: François Legrand (Franz Antel). Fsz.: Tordai Teri, Femi Benussi, Gabriele Tinti, Galliano Sbarra, Paul Löwinger, Christine Losta, Marika Minozenty, Sonia Jeaning, Maja Hoppe 

A békés kolostorba egy napon egy férfi teszi be a lábát, méghozzá szenzációs hírrel. Valamelyik apácanövendékre rövidesen rámosolyog a szerencse, mert nagy vagyon vár rá. A novíciák lázba jönnek a lehetőségtől, és nem is sejtik, hogy a furcsa körülmények között elhunyt lahni fogadósné, a gazdag grófnévá lett szexi Susanne törvényes lányát keresik, akiről csak annyit tudni, hogy ebben a zárdában nevelkedik. Ahogy az egy erotikus vígjátékban nem meglepő, rövidesen kiderül, hogy a szende örökösjelöltek némelyikének éppoly pikáns a múltja, mint a megboldogult mamának… 

Igen, Susanne ebben a részben mindjárt az elején meghal, szó szerint halálra neveti magát. Lehetséges, hogy Antel Teri utódjával folytatni akarta még a sorozatot, ám a film nem lett különösebben sikeres, ezért a Susanne-széria ezzel a hatodik résszel végleg lezárult. Femi Benussi játszott ugyan a sorozat második filmjében is, de itt egy másik figurát alakított. A férfi főszereplő, Gabriele Tinti (1932–1991) az ötvenes évek elején kezdett filmezni. A hetvenes években feleségével, a Fekete Emanuelle-t domborító Laura Gemserrel szériában játszotta az erotikus szerepeket leggyakrabban Joe D’Amato olcsó és kétes értékű produkcióiban. Marika Minozenty eredeti neve az IMDb szerint Marika Mindzenthy. Budapesten született (1949. január 28-án), valószínűleg Mindszenthy lehet a valódi családneve. Életéről nem találtam infókat a világhálón, de mivel 1969-től 1977-ig terjedő filmográfiája csak német érdekeltségű filmeket tartalmaz, ezért valószínű, hogy külföldre emigrált színésznőről van szó.

* Ez nem a fülemüle volt (Es war nicht die Nachtigall, 1974, nyugatnémet) 

R.: Sigi Rothemund. Fsz.: Sylvia Kristel, Jean-Claude Bouillon, Ekkehardt Belle, Tordai Teri, Gisela Hahn, Peter Berling, Rose Renée Roth, Dominique Delpierre, Christine Glasner 

Pauli, a jóképű diák a férfikor küszöbén mi mást is szeretne a legjobban, mint túlesni a tűzkeresztségen, az első szexuális együttléten? Ehhez festői környezetet jelent a Svájci Alpok, ahol szünidejét tölti, sőt önként jelentkező is akad a feladatra apja szeretője, Yvonne személyében. Az igazi szerelmet azonban a korban Paulihoz közelebb álló Andrea jelenti. Mondani sem kéne, hogy a boldogság felé vezető úton Paulinak számos akadályt kell még leküzdenie, és rádöbben arra is, hogy nem csak a szexuális élmények gyarapítása tesz valakit igazi férfivá… 

A női főszerepet játszó holland Sylvia Kristelt (1952–2012) jószerivel pillanatok alatt világsztárrá tette az Emmanuelle (1974), ami jótékonyan hatott az Ez nem a fülemüle volt látogatottságára is, mivel a két premier között alig néhány hét telt el. Teri a csábító Yvonne-t alakította, Paulit a forgatás idején húszesztendős Ekkehardt Belle formálta meg. A fiatalember pályája elején még olyan igényes filmekben is szerepelt, mint az amerikai Az ötös számú vágóhíd (1972) és az olasz Győzelmi induló (1976), ám karrierje hamar mellékvágányra futott, és leginkább szexvígjátékokban, tévésorozatokban kapott munkát. Jean-Claude Bouillon pályafutása öt évtizede egy Godard-filmmel (Made in USA, 1966) indult, és bár több mint nyolcvan filmben játszott, nem lett igazán közismert művész. Gisela Hahn feltűnő szépsége hosszú évekre behatárolta szerepkörét, s noha széles műfaji skálán foglalkoztatták, komoly színészi képességeket igénylő nagy szerepeket nem osztottak rá. A rendező, Sigi Rothemund a hetvenes években általában Siggi Götz néven jegyezte a szexfilmjeit: az Ez nem a fülemüle volt az első olyan alkotása, melyhez a valódi nevét adta. Az 1980-as évek második felétől napjainkig már csak a televízió számára rendez sorozatokat és önálló filmeket. Zárszóként jegyezzük meg, hogy ez az opusza egyéb címekkel is futott: Julia, Der Liebesschüler, Die Nichte der O., Summer Girl.

* Bűnbeesés suli után (Verbrechen nach Schulschluß, 1975, nyugatnémet) 

R.: Alfred Vohrer. Fsz.: Tordai Teri, Herbert Fleischmann, Sascha Hehn, Malte Thorsten, Achim Neumann, Oliver Collignon, Evelyne Kraft, Kálloy Molnár Péter, Nyíri András 

Három pikáns mesét láthatunk, melyek szereleméhes diákokról szólnak. Az elsőben a tizennyolc éves Sabine reménytelenül áhítozik a sármos rajztanár után, aki természetesen visszautasítja őt. Sabine a barátnőivel bosszút forral. A második történet főhőse, a diák Uli szakít barátnőjével a szexi nagynénje kedvéért. A nagybácsi eközben sötét ügyekbe keveredik, és Uli érzelmeit kihasználva egyszerre próbál megszabadulni pénzügyi problémáitól és hűtlen nejétől. A harmadik epizód kulcstémái: vérfertőzés, nemi erőszak, öngyilkosság. 

A közönségfilmek német mestere, Alfred Vohrer (1914–1986) főleg bűnügyi témájú alkotásai révén ismert. 1959-ben már rendezett egy filmet Verbrechen nach Schulschluß címmel, de annak semmi köze az 1975-ös opuszhoz. Utóbbi alapjául a Derrick forgatókönyvírója, Herbert Reinecker (1914–2007) novellái szolgáltak. A forgatás Budapesten és környékén zajlott 1974. december 13. és 1975. február 12. között. Teri a középső rész hősnőjét, a csábító nagynénit alakította. Érdekesség, hogy a filmben gyerekként láthatjuk Kálloy Molnár Pétert, aki ötéves volt akkor. A külföldi szereplők közül a magyar közönség számára leginkább Sascha Hehn lehet ismerős, aki a hetvenes években több szexfilmben is szerepelt, nemzetközi hírnevét azonban A klinika című tévésorozatnak köszönhette, melyben a szívtipró Udo Brinkmannt alakította.

* Mónika és a tizenhat évesek (Monika und die Sechzehnjährigen, 1975, nyugatnémet)

R.: Charly Steinberger. Fsz.: Marie Zürer, Oliver Collignon, Judith Moser, Silke Klose, Carina Kreisch, Tordai Teri, Klausjürgen Wussow, Liselotte Pulver, Hilde Banser 

Monika szép, de félénk kamasz lány, aki egy előkelő bentlakásos iskola tanulója. Úgy tervezi, hogy a szünidőre sem megy haza, hanem négy társnőjével együtt tudományos kísérleteket folytat. Szakmai érdeklődésük azonban rögvest lelohad, amikor az intézmény igazgatónőjéhez látogatóba érkezik a fia, Johannes. A lányok mindent bevetnek, hogy elcsábítsák a jóképű srácot, akit viszont hidegen hagynak a női bájak, hiszen papnak készül. Isten ellen való vétek lenne azonban, ha a derék fiatalember örökre elveszne a női nem számára… 

A Mónika és a tizenhat évesek rendezője, Charly Steinberger volt a Bűnbeesés suli után operatőrje is, aki onnan három színészt hozott magával a saját filmjébe: Tordai Terit, Marie Zürert és Oliver Collignont. Teri a német Wikipédia szerint egy anyát játszott. Oliver Collignon ha a női nem számára nem is, de a filmművészet számára elveszett, mert jelen filmet követően eltűnt a reflektorfényből. Pedig a karrierje nem indult rosszul: a Kabaré (1972) című emlékezetes filmben ő játszotta azt a Hitlerjugend srácot, aki egy hazafias dal (Tomorrow belongs to me) eléneklésével fellelkesíti a vidéki vendéglő közönségét. A Mónikát alakító Marie Zürer Szűr Mari magyar színésznővel, Ernyey Béla volt feleségével azonos. Az intézet igazgatónőjét Liselotte Pulver svájci színésznő, az ötvenes-hatvanas évek egyik legnagyobb német sztárja alakította, míg filmbeli testvérét, a Monsignorét Klausjürgen Wussow (1929–2007), A klinika című közkedvelt tévésorozat Brinkmann professzora játszotta. A Mónika és a tizenhat évesek fogadtatása nem volt túl kedvező, így ez maradt Charly Steinberger egyetlen rendezése.

* A tiroli Love-Hotel (Love-Hotel in Tirol, 1978, nyugatnémet–osztrák)

R.: Franz Antel. Fsz.: Erich Padalewski, Tordai Teri, Fritz Muliar, Ida Krottendorf, Heinz Reincke, Rolf Olsen, Anna Marcella, Marianne Chappuis, Marianne Haas, Marte Harell 

A Berger fivérek egy tiroli hotelt örököltek, melyet mindketten a maguk elképzelései szerint szeretnének felvirágoztatni. Egyikőjük afféle kéjtanyát kíván létrehozni, ahol Thaiföldről importált lányok gondoskodnának a férfi vendégek szórakoztatásáról, míg a másik úgy gondolja, hogy az idilli környezetben fekvő szállodát az ifjúság erkölcsi továbbképzését szolgáló intézménnyé kell átalakítani. Kell-e mondani, hogy a kétféle vendégkör találkozásából mennyi félreértés és pikáns szituáció adódik? 

Teri erotikus karrierje Franz Antel egyik filmjével kezdődött 1967-ben, és egy másikkal végződött bő egy évtizeddel később. A kettős főszerepet játszó osztrák színész, Erich Padalewski pályafutása az ötvenes években indult: a drámairodalom nagy klasszikusainak színpadi változataiban játszott. Az 1960-as évektől filmezett. Bekerült Franz Antel állandó színészcsapatába, és a hatvanas évek végétől főleg szexvígjátékokban láthatta a közönség a félénk, olykor egyenesen nevetséges szerelmes szerepében. Terivel néhány Susanne-filmben már korábban együtt játszott.

* A bombázás (Het Bombardement, 2012, holland) 

R.: Ate de Jong. Fsz.: Jan Smit, Roos van Erkel, Mike Weerts, Monic Hendrickx, Gerard Cox, Koos Postema, Jobst Schnibbe, Michel Sluysmans, Steven Stavast, Tordai Teri, Tom Pilath 

1940 májusát írjuk, a helyszín a hollandiai Rotterdam. Vincent, a fiatal péklegény egyben tehetséges amatőr bokszoló is. Szeretne kijutni az Egyesült Államokba abban a reményben, hogy ott megtalálja a gyógymódot beteg fivére számára. Találkozik egy gazdag német menekülttel, Evával, és egymásba szeretnek. Igen ám, de a lánynak már van vőlegénye, egy idős, dúsgazdag gyáros, Dirk Lagerwaard. Közben a német csapatok megszállják Hollandiát, és rövidesen megkezdődik Rotterdam bombázása. Vajon sikerül élve kimenekülni a pokollá változó városból?

Ate de Jong filmjét James Cameron szuperprodukciójához, a Titanichoz (1997) szokták hasonlítani, mert mindkettőben egy szegény fiú szeret bele egy jómódú lányba, akinek máshoz kéne férjhez mennie, és a romantikus szerelem hátteréül sorsdöntő drámák szolgálnak: egy óriáshajó, illetve egy nagyváros pusztulása. A filmet 2012. június 12. és július 19. között Budapesten forgatták, de a stáb dolgozott természetesen Rotterdamban is, továbbá Utrechtben, Dordrechtben és Belgiumban. A kamera mögött a Gyöngyössy Imre-filmek operatőrjeként megismert Szabó Gábor állt. Tordai Teri Anke néni szerepét játszotta. Bár A bombázás Hollandiában kereskedelmi szempontból sikert aratott, kritikai fogadtatása úgy otthon, mint külföldön inkább elmarasztaló volt. Bírálták a melodramatikus fordulatokat, a sematikus megoldásokat, illetve azt, hogy Rotterdam bombázásának drámája tulajdonképpen csak hangulatos kulissza egy giccses szerelmi történethez. A filmet jelen sorok írásáig nem mutatták be a magyar mozik, sőt Hollandián kívül inkább csak DVD-n és/vagy Blu-Rayen hozták forgalomba. A két főszereplő által előadott betétdal, a Sla je armen om me heen annak idején vezette a holland slágerlistát.