Barbara Brylska (Lengyelország, Skotniki, 1941. június 5.) lengyel színésznő tizenéves korában került a film vonzáskörébe. Már színművészeti főiskolásként komoly filmszerepeket kapott. A fáraó (1966) című szuperprodukcióban nyújtott alakítása nemzetközileg is ismertté tette a nevét, és egy időben a „béketábor” legszebb és legkedveltebb színésznőjeként emlegették. Természetes szépsége, erotikus kisugárzása miatt hamar ráaggatták „a lengyel Brigitte Bardot” címkét is. Idővel kiderült, hogy francia kolléganőjéhez hasonlóan ő is intelligensebb, komolyabb színésznő, mint amilyennek beskatulyázták. Forgatott az NDK-ban, Csehszlovákiában, Bulgáriában, Jugoszláviában és a Szovjetunióban is, ahol különösen nagy népszerűségre tett szert. Szovjet vendégszereplései miatt azonban hazájában hosszabb időre kegyvesztetté vált, szélsőséges elemek egyenesen hazaárulónak nevezték, és halállal fenyegették. A hatvanas-hetvenes években készült legjelentősebb filmjeit annak idején Magyarországon is bemutatták, később már ritkábban láthattuk őt a hazai mozikban. Kétszer ment férjhez, második férjétől két gyermeke született. Sikeres fotómodellé és ígéretes színésznővé érett lánya 1993-ban egy tragikus autóbalesetben életét vesztette. Brylska 2009-ben abbahagyta a színjátszást, és azóta ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt.
KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Barbara Brylska lengyel színésznő 1941. június 5-én született egy lengyelországi faluban, a Łódźhoz közeli Skotnikiben. Gyermekkorának meghatározó traumája a náci megszállás volt. A Kalosze szczęścia (1958) című filmben debütált, amely egy Andersen-mese modernizált változata. Annyira kis szerepet játszott, hogy nevét fel sem tüntették a stáblistán, ennek ellenére elhatározta, hogy színésznő lesz. Előbb a łódźi színművészeti főiskolán tanult, majd Varsóban folytatta színészi tanulmányait. 1964-ben (más források szerint: 1967-ben) kapta meg a diplomáját. Már főiskolás korában fontos szerepekre hívták: Aleksander Ścibor-Rylski Egy házasság hétköznapjai (1963) című vígjátékát például Magyarországon is bemutatták. Ebben „a lengyel James Dean”, Zbigniew Cybulski partnere lehetett. Cybulski egy orvost játszott, aki egy heves veszekedést követően elhagyja feleségét. Megismerkedik egy Grażyna nevű lánnyal (Pola Raksa), aki egy új élet lehetőségét jelenti, de az elhagyott feleség még nem tekinti lezártnak a házasságukat. Brylska játszotta Grażyna testvérét. Ścibor-Rylski alkotása a Późne popołudnie (1965) című lélektani dráma is, amely Poznańban játszódik, és a lengyel kisemberek álmairól szól, amelyek megvalósítása különféle akadályokba ütközik. Barbara egy úszónőt formált meg, aki természetesen a sportban szeretne kimagasló eredményeket elérni. Janusz Morgenstern háborús drámája, a Potem nastąpi cisza (1966) Zbigniew Safjan két regényének kombinálásával készült. A téma a náci megszállók elleni küzdelem, amelybe bekapcsolódik a Szovjetunióban menekültekből alakult lengyel hadsereg is, ám a kommunista országból érkező katonáknak nemcsak a németekkel, hanem otthon maradt honfitársaik gyanakvásával is meg kell küzdeniük. A főszerepeket Marek Perepeczko, Daniel Olbrychski és Tadeusz Łomnicki játszotta. Barbara alakította az Olbrychski által megformált hadnagy kedvesét, Ewát. A két pályakezdő művész a łódźi színművészeti főiskoláról ismerte egymást: „A legszebb lány volt az iskolában, a nőiesség szimbóluma” – nyilatkozta kolléganőjéről Olbrychski, s barátságuk kibírta az évek megpróbáltatásait.
A fáraó
Barbara még a főiskolára járt, amikor 1962-ben megkezdődtek Bolesław Prus A fáraó című magyarul is megjelent regényének megfilmesítési munkálatai. A főiskola szabályzata szerint a hallgatók nem vállalhattak filmszerepet, ezért Brylskának külön engedélyt kellett szereznie a kulturális minisztertől, hogy filmezhessen. „Tökéletes alakú nőre van szükségünk, akit nemcsak mi látunk szépnek, hanem a kamera is annak mutat, és nem jön zavarba attól, hogy egyes jelenetekben meztelenül is a felvevőgép elé kell állnia” – fogalmazta meg elvárásait Jerzy Kawalerowicz rendező. A számos jelölt közül Brylska felelt meg a legjobban ezeknek a követelményeknek, és eljátszhatta a fáraó ágyasa, Káma szerepét. Kawalerowicz magára a címszerepre mintegy ötven színésszel készített próbafelvételt. Mivel Ramszesz a film jelentős részében lényegében csak egy ágyékkötőt viselt, a jelölteknek először is teljesen le kellett vetkőzniük, hogy viselkedésüket megfigyeljék. Többen már ekkor elvesztették magabiztosságukat, és kiestek a rostán, hiszen a történet szerint a ruhátlanság akkoriban természetes állapot volt. A következő próbatételt a szövegmondás jelentette. A jelöltek köre végül Daniel Olbrychski és Jerzy Zelnik személyére szűkült. A direktor a még főiskolás Zelniket választotta, és döntését soha nem bánta meg, mert a fiatal színész ugyanolyan karizmatikus személyiség volt, mint amilyennek Prus írta meg a főhőst. A magyar olvasók és mozilátogatók talán nem tudják, de a Kr. e. XI. század Egyiptomában játszódó történet főszereplője, XIII. Ramszesz fáraó kitalált figura. A történészek csupán tizenegy fáraót ismernek, akik a Ramszesz nevet használták, s közülük ketten a XIX., kilencen pedig a XX. dinasztiához tartoznak. Ugyanakkor a cselekmény fő vonulata, a nagyra törő papság és a fáraó hatalmi harca valós tényeken alapul.
A történelmi hűség érdekében a stábot számos lengyel és külföldi szakértő segítette, mint például Kazimierz Michałowski egyiptológus és művészettörténész, valamint Chadi Abdel Salam egyiptomi filmes szakember, akinek szakértelmét nagyjából ugyanekkor a Kleopátra (1963) című amerikai szuperprodukcióhoz is igénybe vették. A három évig tartó forgatás európai, ázsiai és afrikai helyszíneken zajlott. A munka 1962 őszén kezdődött a łódźi filmstúdióban. Itt vették fel a belsők legjavát, így a fáraó palotájában, a templomokban és a labirintusban játszódó jeleneteket. A Varsói Hajógyár négyezer évvel ezelőtti rajzok alapján kifejezetten a forgatás számára épített egy egyiptomi hajót. A mazuri vidék legnagyobb taván, a Mamryn egy mesterséges szigetet hoztak létre pálmafákkal és lótusszal, hogy felvegyék Ramszesz és Sára egyik közös jelenetét, amely egy nílusi hajózást is magában foglal. A tömegjelenetek többségét az üzbegisztáni Kizil-kum sivatagban forgatták, közel öt hónapon át. Az ottani klíma alaposan próbára tette a stáb tagjait, mert a nyári időszakban a délelőtti hőmérséklet olykor az 50 Celsius-fokot is elérte. Naponta tízezer palack ásványvizet hoztak a forgatás helyszínére. A leforgatott filmanyagot külön hűtőházban kellett őrizni, hogy a nagy melegben tönkre ne menjen. Nem a forróság jelentette azonban az egyetlen próbatételt: a viperák és a mérges pókok szintén megkeserítették a filmesek mindennapjait. Bár néhány fontos jelenetet Egyiptomban forgattak, Kawalerowicz nem akarta az egész filmet eredeti helyszíneken felvenni, mert véleménye szerint az ősi táj túlságosan megváltozott, és a turisták zavarták volna a munkát. A jeles lengyel színészeket felvonultató szereposztásból mindenképpen emeljük ki a Sárát játszó Krystyna Mikołajewskát, aki a következő évben Jancsó Miklós irányításával filmezett (Csillagosok, katonák, 1967). A fáraót 1967-ben a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölték, de veszített a francia Egy férfi és egy nővel (1966) szemben.
A keletnémet indiánok és a kislovag
A fáraó egy csapásra szexszimbólummá avatta Barbara Brylskát, ám azonnal be is skatulyázta: a filmesek főleg a szépségét kívánták kamatoztatni, jellemábrázolói képességei háttérbe szorultak. Ugyanakkor megnyíltak előtte a többi szocialista ország filmgyárainak kapui is. Elsőként az NDK-ból kapott felkéréseket. Ekkortájt kezdték el szériában gyártani a Gojko Mitić nevével fémjelzett indiánfilmeket, melyeket úgy reklámoztak, mint az amerikai westernek ellenpólusát, mert nem a fehér embert dicsőítik, hanem az indiánok pártján állnak. A magyar mozikban valamennyi keletnémet indiánfilmet láthattuk, és a Gottfried Kolditz által rendezett A Sólyom nyomában (1968) című opusznak különösen nagy sikere volt. A történet szerint egy lelketlen vállalkozó washingtoni kapcsolatainak köszönhetően hatalmas földterület birtokába juthat, amennyiben elűzi onnan az indián őslakosokat. Ebben a katonák is segítséget nyújtanak. Sólyom, az indián törzsfőnök felveszi a harcot a betolakodók ellen. Barbara alakította a szépséges Catherine Emersont. Érdekesség, hogy német szinkronhangja, Annekathrin Bürger két másik indiánfilmben személyesen is játszott, sőt ő szinkronizálta lengyel kolléganőjét A fáraó keletnémet verziójában is. A Sólyom nyomábant oly lelkesen fogadta a béketábor közönsége, hogy a következő évben ugyanazokkal a színészekkel elkészítették a folytatást is Fehér farkasok (1969) címmel. A rendezői székben azonban már nem Kolditz, hanem a keletnémet indiánfilmek specialistája, Konrad Petzold ült. A történet szerint az indiánok alulmaradtak a fehér hódítókkal szemben, és rezervátumokba kényszerülnek. Amikor a dakota Sólyom feleségét aljas banditák megölik, a törzsfőnök bosszút esküszik, ami a fehérek körében újra feléleszti az indiánellenes hangulatot. Barbara a két indiánfilm között forgatta – szintén az NDK-ban – a Gyilkosság hétfőn (1968) című bűnügyi filmet, Hans Kratzert rendező irányítása alatt.
„Drohojowskának hollófekete haja, ugyanolyan szemöldöke, nagy, kék szeme volt. A bőre barna, de halvány, s oly finom, hogy a halántékán átlátszottak a hajszálvékony kék erek. Felső ajkát alig észlelhető finom pihe borította, látni engedve mintegy csókra álló, bájos és kívánatos száját. Gyászt viselt, mert nemrégen vesztette el apjaurát, s a gyászruha, finom arcbőre és hollófekete haja mellett a szomorúság és szigorúság látszatát adta egész alakjának. Első látásra idősebbnek tetszett társánál, ám Michal uram, jobban megnézve, látta, hogy a korai ifjúság vére csörgedez áttetsző bőre alatt. S minél többet nézte, annál jobban csodálta: szépséges alakját, hattyúnyakát meg azokat a hajadoni bájjal tele karcsú idomait.” Ezekkel a szavakkal jellemezte Sienkiewicz A kislovag című történelmi regényének egyik hősnőjét, Krystyna Drohojowskát. Brylska 1967-ben kapta meg ezt a szerepet a regényből készült mozifilmben és tévésorozatban. Máskor is előfordult a lengyel filmművészetben, hogy egy-egy nagyszabású témából egyszerre készült mozifilm és tévésorozat, A kislovag azonban kivételes eset. Az azonos című mozifilm ugyanis színes, de a tizenhárom részes sorozat, a Michal úr kalandjai fekete-fehér. Az előbbit Jerzy Hoffman, utóbbit Paweł Komorowski rendezte. A díszletek és a jelmezek ugyanazok, a szereposztásban viszont vannak eltérések. Így például Krystyna szerelmét, a daliás Ketlinget a mozifilmben Jan Nowicki, a tévésorozatban Andrzej Łapicki játszotta. Jerzy Hoffman már 1967-ben azt tervezte, hogy megfilmesíti Sienkiewicz történelmi trilógiáját, ám az első rész, a Tűzzel-vassal forgatására nem kapott engedélyt, ezért választotta az utolsót, A kislovagot. A trilógia középső részéből készült Özönvíz 1974-ben, a Tűzzel-vassal pedig 1999-ben jutott el a mozikba. Mindhárom film fontosabb szerepeire közönségszavazás útján választották ki a színészeket. A kislovag esetében a nézők Tadeusz Łomnickit akarták látni Wołodyjowskiként. Łomnicki rendkívül alaposan felkészült a szerepre, hónapokig tanult vívni és lovagolni. A befektetett kemény munka meghozta gyümölcsét, mert a 6. Moszkvai Filmfesztiválon megkapta a legjobb férfialakítás díját. Ennél is fontosabb volt, hogy a közönség azonnal a szívébe zárta a hős lovagot, és Łomnicki a hetvenes évek egyik legnagyobb sztárjának számított hazájában és a baráti országokban. A kislovag forgatása 1967. október 13-án kezdődött, és 1968. szeptember 16-án ért véget. A lengyelországi premier 1969. március 28-án volt.
A vasfüggöny legnépszerűbb filmcsillaga
Barbara a hatvanas évek végén már az egyik legnépszerűbb és legszebb sztárnak számított a vasfüggöny mögött. Főszerepet játszott Janusz Majewski Zbrodniarz, który ukradł zbrodnię (1969) című alkotásában, amelyet minden idők legjobb lengyel bűnügyi filmjének tartanak. A megtörtént esetet feldolgozó filmben Barbara alakította azt a „hercegnő”-nek becézett lányt, aki titokzatos gyilkosság áldozatául esik. Bár a tettes hamar kézre kerül, és el is ítélik, egy nyugdíjas rendőrnyomozó úgy véli, nem az igazi gyilkos bűnhődik, ezért az igazság nyomába ered. Jan Rybkowski kétrészes drámája, az Album polski (1970) már csak azért is említést érdemel, mert Brylska kettős szerepet játszik benne: az Anna nevű hősnőt és annak édesanyját, Mariát. Az újságírást tanuló Anna megismerkedik egy egyetemi hallgatóval, Tomekkel (Andrzej Seweryn). Egy 1945-ből származó régi fénykép – melyen Tomek édesapja is látható – felkelti az érdeklődésüket, és elhatározzák, kiderítik, kik láthatók a képen, és mi lett a sorsuk. A második világháború befejezésének 25. évfordulójára készült Jurij Ozerov ötrészes szuperprodukciója, a Magyarországon is bemutatott Felszabadítás (1970). Mondani sem kéne, hogy a történelmi eseményeket szovjet szemszögből látjuk, és Ozerov elsősorban a Vörös Hadsereg diadalmas előrenyomulását kívánta megörökíteni. A nagyszabású produkció elkészítésébe mindazonáltal – Dino De Laurentiisnek köszönhetően – az olaszok is beszálltak az oroszok, a keletnémetek, a lengyelek és a jugoszlávok mellé. A szereposztásban a vasfüggöny legjelesebb színészeit találhatjuk, mint például Mihail Uljanov, Vaszilij Suksin, Nyikolaj Oljalin, Larisza Golubkina vagy lengyel részről Olbrychski és Brylska, akik a harmadik részben szerepelnek. Az első lengyel erotikus filmként jegyzik Roman Załuski A szerelem anatómiája (1972) című alkotását. Egy fiatal pár (Barbara Brylska és Jan Nowicki) viharos kapcsolatának történetét látjuk: szerelmük nagy szenvedélyekkel kezdődik, amelyek ha el nem is múlnak, jócskán lecsillapodnak, mire házasságot kötnek. Van-e remény arra, hogy nem a szürke hétköznapok következnek, elég erős-e még a szerelmük ahhoz, hogy a megszokás ne vezessen érzelmi eltávolodáshoz? Filmtörténeti kuriózum, hogy a stáblistán Ireneusz Iredyński neve olvasható ugyan forgatókönyvíróként, ám a premiert követően az író megtagadta a filmet. Kijelentette, hogy Załuski egy olyan meg nem valósított forgatókönyvet használt, amelyet 1969-ben valóban ő írt, de a direktor oly mértékben megváltoztatta azt, hogy neki már semmi köze nincs hozzá. 1974-ben Załuski a Godzina za godziną című filmjében szintén morális problémákat boncolgatott, a szereplők között Brylska és Nowicki is felbukkan.
Barbara 1974-ben újra egy szovjet produkcióban forgatott: Alekszandr Zarhi Városok és évek című háborús drámájában játszott, amely egy 1930-as orosz film remake-je. A következő évben Eldar Rjazanov hívta vendégszereplésre, kinek nevéhez olyan filmsikerek fűződnek, mint a Karneváli éjszaka (1956), a Huszárkisasszony (1962), az Autót loptam (1966), az Öreg rabló nem vén rabló (1972) és az Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban (1974). A direktor A sors fintora című kétrészes tévéfilmjében Nágya szerepét osztotta Barbarára. A produkció alapjául Rjazanov és Emil Braginszkij közös színdarabja szolgált, amelyet hazánkban Ma éjjel megnősülök! címmel 1973-ban mutatott be a budapesti József Attila Színház. A történet szilveszter éjszakáján kezdődik. A komikum forrását a szocialista lakáskultúra uniformizáltsága jelentette, a lakótelepek ugyanis minden szocialista nagyvárosban egyazon kaptafára épültek. Meglehetősen pityókás főhősünket, Jevgenyijt hasonlóan becsípett barátai tévedésből felültetik a leningrádi repülőgépre. A megérkezést követően Jevgenyij taxival viteti magát haza. Igen ám, de Leningrádban is van Lenin út 125., pontosan ugyanolyan lakótelepi házzal, mint Moszkvában, sőt még a kulcs is illik a zárba. Jevgenyij mit sem sejtve belép az „otthonába”, és fáradtan nyugovóra tér, mígnem megérkezik az igazi tulaj is. A kétrészes film kirobbanó sikert aratott: az első alkalommal több mint 100 millióan nézték meg a tévében, s az ismétlést még többen, 150 millióan látták. Ekkor mozikban is bemutatták, ahol hétmillióan váltottak rá jegyet. A siker szupersztárrá tette Brylskát a Szovjetunióban (betétdalait a közönség kedvence, Alla Pugacsova énekelte), 1977-ben megkapta a Szovjetunió Állami Díját, és egy nemzetközi felmérésre hivatkozva hivatalosan is a szocialista tábor legnépszerűbb színésznőjeként ünnepelték. A népszerűségnek azonban meg kellett fizetni az árát. Hazájában irigykedni kezdtek rá, felkérései megcsappantak, szélsőséges honfitársai pedig egyenesen hazaárulónak nevezték, és életveszélyes fenyegetéseket is kapott. (A második világháború idején elkövetett katyńi mészárlást a lengyel hazafiak sose tudták megbocsátani a Szovjetuniónak. A kommunista propaganda ugyan azt hirdette, hogy a nácik követték el a vérengzést, de az igazságot mindenki tudta Lengyelországban. Mihail Gorbacsov volt orosz főtitkár 1990-ben ismerte be hivatalosan az oroszok bűnösségét. A kényszerből agyonhallgatott nemzeti tragédia miatt hamar kegyvesztetté válhatott a közönség körében az a lengyel művész, aki túl szoros szálakkal kötődött a Nagy Testvérhez.)
A Szovjetunió után Csehszlovákia volt a következő állomás Barbara karrierjében. A szívroham (1977) és a Csendes amerikai Prágában (1978) annak idején a magyar mozikba is eljutott, ám egyik sem különösebben jelentős film a művésznő pályáján. A szívroham – a szlovák Dušan Trančík első játékfilmje – a nemzedékek közötti ellentétekről, eltérő életfelfogásukról szól, némi visszafogott társadalombírálattal fűszerezve. Főhőse egy hegedűművész, aki sosem jött ki igazán jól katonatiszt apjával, annak halálakor mégis átgondolja egész kapcsolatukat, aminek hatására felülvizsgálja saját tökéletesnek hitt életét is. A Csendes amerikai Prágában (rendező: Josef Mach és Štěpán Skalský) a szocialista konszolidáció idején játszódó kémfilm, amely már 1978-ban is inkább mosolyt fakasztott, mintsem izgalmat keltett. Pedig a reklámanyagok szerint a cselekmény 1948-ban állítólag valóban megtörtént eseményekre épül. A sztori önmagáért beszél: egy amerikai diplomata kémhálózatot épít ki, melynek célja aláásni a megerősödő Csehszlovákia politikai stabilitását. Ennek régóta ismert, bevált módszere a szerelmi kalandokra éhes kulcsemberek kompromittálása, aminek a Barbara által játszott dekoratív kém- és kéjnő a specialistája. A végén persze bűnösök és nézők elnyerik méltó büntetésüket. Általános vélemény szerint egy ennyire bugyuta kémfilmet még az ötvenes években sem lehetett volna komolyan venni. A művésznő állandó rendezőjének mondható Roman Załuski 1980-ban egy bűnügyi filmet forgatott Ámokfutó címmel, amelyben ismét számított Brylska szépségére és szakmai tudására. A cselekmény szerint ugyanazzal a fegyverrel követnek el több gyilkosságot is. Látszólag semmilyen kapcsolat sincs az áldozatok között, a nyomozást vezető Bogdan Zawadának tehát sürgősen meg kell találnia az indítékot, mielőtt a tettes újra lecsap. Barbara Brylska filmjeit a nyolcvanas évektől kezdve már egyre ritkábban vásárolták meg magyarországi forgalmazásra, így a továbbiakban csak a legérdekesebb tételeket emelem ki.
Az elmúlt három évtized
A Szikét kérek (1985) forgatására Barbara ismét Csehszlovákiába utazott. A történet – ahogyan a „kórházas” tévésorozatok is – orvosok, ápolók és betegek mindennapjait mutatja be, beleértve a magánélet örömeit és gondjait is. A főszerepeket Miroslav Macháček és Jana Brejchová alakította, Brylska egy asszisztenst játszott. Csehszlovákia ezzel a filmmel vett részt a soron következő moszkvai filmfesztiválon, sőt 1986-ban Oscar-díjra is nevezte, de nem jutott be az öt legjobb idegen nyelvű film közé. Barbara Sass tévéfilmje, a Csak félelem (1993) alkoholfüggő nőkről szól, hogy milyen nehézségek árán próbálnak megszabadulni szenvedélyüktől. Brylska egy televíziós szerkesztőt formált meg, a két női főszereplő Anna Dymna és Dorota Segda. A Jobb szépnek és gazdagnak lenni (1993) – Filip Bajon rendezése – a rendszerváltozás utáni kaotikus helyzetről rögzít pillanatképet, az egyéni és a közmorált teszi vizsgálat tárgyává. A történet hősnője, Dorota (Adrianna Biedrzyńska) szövőnő egy gyárban, ám a többiekkel együtt épp a jobb munkakörülményekért sztrájkol. Váratlan fordulatként arról értesül, hogy igazából ő ennek a gyárnak a tulajdonosa. A korábbi kizsákmányoltból vajon most kizsákmányoló lesz? Vagy hiába változnak a tulajdonviszonyok, a társadalmi szerepek változatlanok maradnak, és Dorotát bedarálják a szocializmus helyébe lépő vadkapitalizmus fogaskerekei?
A Lengyelországban különösen népszerű férfi sztár, Cezary Pazura játszotta a főszerepet a Polska śmierć (1995) és a Wirus (1996) című filmben, melyekben Barbara csak kisebb szerepeket kapott. Mégis érdemes megemlíteni mindkettőt, mert általuk új – a nyugati filmekből már ismert – témák kerültek a lengyel filmgyártás repertoárjába: a Polska śmierćben titokzatos sorozatgyilkosságok történnek, a Wirus alapjául pedig a megállíthatatlannak tűnő kiberbűnözés szolgált. Bár a Szovjetunió 1991-ben megszűnt, az ottani közönség a kilencvenes években is emlékezett még Brylskára, ezért a művésznőt újabb filmszerepekre hívták Oroszországba. Barbara örömmel mondott igent, mert országhatároktól függetlenül tekintette feladatának a közönség szórakoztatását, és egyébként is mindig igyekezett tartózkodni attól, hogy külföldi vendégszerepléseinek politikai színezetük legyen. (Igaz, a Krím-félsziget ügye kapcsán már nem rejtette véka alá, hogy Putyin mekkora csalódást okozott neki.) A közismert Dosztojevszkij-mű, A félkegyelmű 2001-es modernizált filmváltozatában, a Daun Hausban Jelizaveta Prokofjevna Jepancsinát játszotta. Ugyanabban az évben szerepelt a Symphony of Silence (2001) című francia–örmény koprodukciós drámában is, melyet a következő évben Örményország Oscar-díjra nevezett „a legjobb idegen nyelvű film” kategóriájában. A Casus belli (2004) című romantikus vígjáték egyike a művésznő azon kései filmjeinek, melyet a magyar mozikban is láthattunk. A világhírű kazah rendező, Timur Bekmambetov 2007-ben folytatást készített az emlékezetes Rjazanov-klasszikushoz, A sors fintorához, és Brylska elvállalta, hogy bő harminc év után újra eljátssza Nágyát. Az alaphelyzet az egykori főszereplők gyermekeivel ismétlődik meg, ahogyan megismétlődött az egykori siker is: a folytatás a 2008-as esztendő legjövedelmezőbb filmje volt Oroszországban és a Független Államok Közössége országaiban, több mint ötvenmillió dollár bevételt termelt. A Magyarországon is jól ismert lengyel színész, Bogusław Linda 2007-es rendezése, a Jasne blekitne okna egyik szerepére Barbarát szerződtette, akinek A fáraó óta nagy tisztelője. A művésznő a Miłość na wybiegu (2009) című érzelmes komédia egyik mellékszerepében állt utoljára a felvevőgép elé.
Magánélet
Barbara Brylska magánéletét – mint sokan másokét – nagy szerelmek és nagy csalódások jellemzik. Első férjét, Jan Borowiecet még gimnazista korában ismerte meg. (A férfit hol matematikusként, hol informatikusként említik az on-line források.) Futólag találkoztak egy osztálykiránduláson, és azonnal megtetszettek egymásnak. Barbara csak annyit tudott a fiúról, hogy Łódźban él, de elhatározta, hogy megkeresi őt. Egy barátja segített ebben, s közreműködésének köszönhetően Barbara és Jan az érettségit követően összeházasodtak. „Janek mindenre megtanított – nyilatkozta az új évezredben Brylska. – A jó modorra, az irodalom szeretetére és sok minden másra. Nagyon sokkal tartozom neki.” Sajnos a színésznő ezt csak hosszú évek múlva, érett asszonyként látta be. Huszonévesen még szabad utat engedett az érzelmeinek, élvezte a fiatalságát és azt, hogy tetszik a férfiaknak. A fáraó forgatásán nemcsak szerepe szerint, hanem a valóságban is beleszeretett a címszereplőbe, Jerzy Zelnikbe. A jóképű fiatal színész hosszú éveken át volt a lengyel lányok és asszonyok romantikus ábrándjainak a tárgya, később nem véletlenül választotta éppen őt Walerian Borowczyk A bűn története (1975) című bűnügyi színezetű melodráma férfi főszerepére. Jerzy és Barbara még a łódźi színművészeti főiskoláról ismerték egymást, de a szerelem csak a filmforgatáson lobbant fel közöttük. „Basia már akkor nagyon nőies volt – emlékezett egykori szerelmére Zelnik. – Független voltam, és egoista, meg akartam kapni őt. Valamiért úgy láttam, hogy a férjével való kapcsolatának akkor már befellegzett.” A két fiatal színész szerelme két évig tartott, s bár az IMDb úgy tudja, házasságot is kötöttek, erre valójában nem került sor.
A keletnémet Fehér farkasok forgatásán Barbara találkozott Slobodan Dimitrijević szerb színésszel, akibe szenvedélyesen beleszeretett. Képes lett volna érte még a hivatásával is felhagyni, és Jugoszláviába költözni. Ennek érdekében elvált a férjétől. Boldogságuknak Dimitrijević családja vetett véget, mert annyira ellenezték a frigyet, hogy a szerelmespár kapcsolata végleg zátonyra futott. Barbara 1970-ben újra férjhez ment, méghozzá egy jó nevű nőgyógyászhoz, Ludwik Kosmalhoz. A művésznő már nagyon vágyott gyerekekre, egy igazi családra, első két terhességével azonban elvetélt. Úgy érezte, Kosmal mellett boldog feleség és családanya válhat belőle. Idővel kiderült, hogy ez a házasság amolyan „se veled, se nélküled” kapcsolat. Barbara azt állítja, hogy az első években hűséges volt a férjéhez, a doktor úr viszont gyakran félrepolkázott, elvégre szakmája miatt egyébként is gyakran került intim helyzetekbe más nőkkel. A hűtlenségnél is nagyobb problémát jelentett az alkohol. Ludwik gyakran nézett a pohár fenekére, és ezek a poharak mindig szeszes itallal voltak tele. Részegen sem bántotta a feleségét fizikailag, verbálisan annál inkább, és nemegyszer megalázta őt mások előtt. A viharos házasságból 1973-ban született meg az első gyermek, egy kislány, aki édesanyja után a Barbara nevet kapta. A színésznő egy ideig tűrte férje viselkedését, mígnem újra egy másik férfi karjaiban kötött ki. Megint csak egy kollégáról van szó, a bolgár Stefan Danailovról, akit a magyar közönség elsősorban a Minden kilométerkőnél című tévésorozatból ismerhet. A két színész egy másik sorozatban dolgozott együtt, amely hazánkban Csak akkor halj meg, ha muszáj! (1978) címmel volt látható. Brylska ismét készen állt a válásra és arra, hogy végleg külföldre költözzön. A szintén családos Danailov viszont csak egy romantikus kalandot akart, esze ágában se volt válni. Barbara idővel kibékült a férjével, aki elnézte neje félrelépését, hiszen az ő rovásán jóval több volt.
1982-ben (más források szerint: 1983-ban) megszületett a házaspár második gyermeke, egy kisfiú, aki apja után a Ludwik keresztnevet kapta. A gyerek kétéves korában Kosmal bejelentette, hogy elköltözik a családjától, mert beleszeretett Ewą Sałackába. A Brylskánál tizenhat évvel fiatalabb színésznő két évig élt a nőgyógyásszal, aki a szakítás után visszakullogott ugyan a feleségéhez, de a házasságukat már nem lehetett megmenteni. Brylska ekkor egy grúz színésszel vigasztalódott, ám 1990-ben ez a viszony is lezárult. Három évvel később bekövetkezett élete legfájdalmasabb tragédiája: lánya, az ígéretes színésznői karrier előtt álló sikeres modell, Barbara Kosmal 1993. május 15-én halálos autóbalesetet szenvedett. A kocsit Brylska legnagyobb riválisa, Małgorzata Braunek fia, Xawery Żuławski vezette. Xawery egy forgatásról vitte haza a lányt, amikor elvesztette uralmát a gépkocsi felett, és egy fának ütközött. Barbara Kosmal a helyszínen életét vesztette. A színésznő összeomlott a hír hallatán, visszavonult a nyilvánosságtól, és öngyilkos akart lenni. Kisfia miatt gondolta meg magát, hiszen a gyereknek szüksége volt az anyjára. Barátai biztosították együttérzésükről és támogatásukról, különösen Daniel Olbrychski. „A szívem örökké vérezni fog Barbara miatt” – nyilatkozta az új évezredben a színésznő, s hozzátette, hogy megbocsátott Xawerynek, mert tudja, mennyire szerette a lányát, és senki nem akar szándékosan ártani annak, akit őszintén szeret. 2009-ben Brylska úgy döntött, hogy visszavonul a pályáról. 2010-ben Szergej Lavrov, az Oroszországi Föderáció külügyminisztere oklevelet adott át neki, mert kiemelkedő művészi munkájával hozzájárult az orosz és a lengyel nép kölcsönös megértéséhez és egymáshoz való közeledéséhez. Barbara Brylska ma már boldog kétszeres nagymama. Élete hátralévő részét vidéken szeretné leélni, csendben, harmóniában és békében.
Brylska vs. Braunek
Egy időben a lengyel bulvármédia egyik kedvenc állandó témája volt Barbara Brylska és Małgorzata Braunek (1947–2014) rivalizálása. Karrierjükben sok hasonlóságot vehetünk észre: mindketten a hatvanas években kezdték a pályát, szépek voltak, fiatalok és tehetségesek, s nagyjából ugyanaz volt a szerepkörük is. Környezetük korán felismerte színészi tehetségüket, könnyen bejutottak a színművészeti főiskolára, és főiskolásokként kezdtek filmezni. Amikor Małgorzata teherbe esett Andrzej Żuławskitól – akihez 1971-ben ment feleségül –, Brylska akkori férjét, Ludwik Kosmalt választotta orvosául. Ez lehetőséget adott arra is, hogy a két színésznő jobban megismerje egymást, és barátságot kössön. Tulajdonképpen Żuławski miatt távolodtak el egymástól. A férfi épp Az ördög (1972) című filmjére készült, amelynek női főszerepét Braunek kapta, ám a művésznő terhessége megakasztotta a forgatás menetét. Szélsőséges, sokkoló epizódokat is tartalmazó, lelkileg megterhelő film volt születőben, Małgorzata viszont békés körülmények között, kiegyensúlyozott lelkiállapotban szerette volna világra hozni a gyermekét. Żuławski – részben a Zespół Filmowy X filmstúdió nyomására – beleegyezett abba, hogy másik színésznőt válasszon. Barbara Brylskára esett a választás. Néhány nap után Żuławski minden magyarázat nélkül leállt a forgatással, és kijelentette, hogy megvárja, amíg Małgorzata újra a kamerák elé tud állni. Az engedelmes feleség ekkor visszavette a szerepet a barátnőjétől. A nemzetközi sztárnak számító Brylska megalázónak tartotta Żuławski eljárását, és elégtételt követelt. A bírósági ítélet kimondta, hogy szerződése érvényes, és a gázsi megilleti, de azt állítólag nem mondta ki egyértelműen, hogy a filmet vele kell leforgatni, így az végül Braunekkel készült el. Małgorzata ingyen dolgozott, mert a Zespół Filmowy X nem volt hajlandó ugyanazért a szerepért két színésznőnek is fizetni. A filmgyár valószínűleg azon az állásponton volt, hogy ha Żuławski ennyire ragaszkodik a nejéhez, akkor a pénzkérdést intézzék el egymás között, mert a gázsi hivatalosan Brylskának jár. Cinikusan azt mondhatjuk, ez az egész hercehurca sok hűhó volt semmiért, mivel Az ördögöt a kommunista cenzúra azonnal betiltotta erőszakos és erotikus jelenetei miatt. Másfél évtizedig tilos volt még beszélni is a filmről, melyet Lengyelországban csak 1988-ban mutattak be. (Addigra Żuławski Franciaországba emigrált.)
A következő konfliktus se váratott sokat magára. A kislovag sikerén felbuzdulva Jerzy Hoffman szinte azonnal hozzálátott Sienkiewicz másik nagy történelmi regénye, az Özönvíz megfilmesítéséhez. Közönségszavazást rendeztek, hogy a nézők kit látnának legszívesebben Kmicic és Oleńką szerepében. Végeredmény ide vagy oda, Hoffman általános meglepetésre Daniel Olbrychski és Małgorzata Braunek mellett döntött. Rengeteg felháborodott levelet kapott Olbrychski miatt, hiszen ő negatív szerepet játszott A kislovagban, ezért a levélírók nem találták alkalmasnak arra, hogy a nemzeti irodalom legendás regényhőse, a bátor és hazafias Kmicic megtestesítője legyen. Magát a színészt nem keserítették el ezek a levelek, mert úgy gondolta, képes annyira azonosulni a figurával, hogy alakítása meggyőzze az ellenkezőket. Így is lett. Sokkal nagyobb megütközést váltott ki Braunek szerződtetése. A közönségszavazást ugyanis Barbara Brylska fölényes győzelemmel nyerte. A színésznő boldogan fogadta a hírt, mert Oleńką eljátszásával régi szerepálmát valósíthatta volna meg: végre egy valóban összetett színészi feladat, amelyben saját hazaszeretetét is kifejezésre tudná juttatni! Hideg zuhanyként érte, mikor értesült Hoffman döntéséről. Rossz nyelvek szerint a direktor azért nem őt választotta, mert A kislovag forgatásán állítólag nehezen tudott kijönni vele. Mások úgy tudják, Olbrychski határozott kívánsága volt, hogy Braunekkel akar játszani, noha régi barátság fűzte Brylskához. Jómagam egy harmadik verziót tartok valószínűbbnek: A kislovag és az Özönvíz cselekménye szorosan összefügg, közös szereplőik is vannak, és mivel Olbrychski két különböző figurát játszott a két filmben, Hoffman feltehetően nem akarta összezavarni a nézőket, hogy Brylskát is egy másik szerepben hozza vissza. Ennek ellenére a közönség nem teljesen alaptalanul zúgolódott amiatt, hogy miért kérik ki a véleményét, ha utána a direktor úgyis önkényesen dönt. Dacára a színészválasztás problémáinak az Özönvíz kiugró sikert ért el, Braunek igazi sztárrá vált, mégis egyre kevesebb örömet talált a filmezésben. Magánélete is válságba került, elvált Żuławskitól, és a nyolcvanas évek elején másfél évtizedre teljesen hátat fordított a filmstúdióknak. A két színésznő közötti régi barátság sosem állt már teljesen helyre, mindazonáltal Barbara Kosmal tragédiája miatt megenyhültek egymás irányában. Małgorzata Braunek 2014-ben rákban elhunyt.
FILMOGRÁFIA
* 2009: Miłość na wybiegu
* 2009: Niania (tévésorozat)
* 2008: Az admirális (Admirał) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 2007: Ирония судьбы. Продолжение
* 2007: Jasne blekitne okna
* 2005: Samo Życie (tévésorozat)
* 2003: Casus belli
* 2001: Symphony of Silence (Barbara Brilska néven)
* 2001: Daun Haus
* 2000: Dalej niz na wakacje (tévés rövidfilm)
* 2000–2002: Na dobre i na złe (tévésorozat)
* 1999: Ekstradycja 3 (tévésorozat)
* 1996: Wirus
* 1995: Polska śmierć
* 1994: Wynajmę pokój (tévéfilm)
* 1993: Jobb szépnek és gazdagnak lenni (Lepiej być piękną i bogatą)
* 1993: Csak félelem (Tylko strach)
* 1991: Ał, ograblenie pojezda
* 1989: Vera – Der schwere Weg der Erkenntnis (tévéfilm)
* 1989: Gdańsk 39 (tévésorozat)
* 1989: Rzeka kłamstwa (tévésorozat)
* 1988: Czas połnołunija
* 1987: Misja specjalna
* 1987: Między ustami a brzegiem pucharu
* 1987: 07 zgłoś się (tévésorozat, a Przerwany urlop című epizódban)
* 1987: Ballada o Januszku (tévésorozat)
* 1986: Kurs na lewo (tévéfilm)
* 1986: W cieniu nienawiści
* 1985: Szikét kérek (Skalpel, prosím)
* 1985: Republika Ostrowska (tévésorozat)
* 1984: 1944 (tévésorozat)
* 1982: Hotel Polan und seine Gäste (tévésorozat)
* 1982: Rächer, Retter und Rapiere (tévésorozat)
* 1980: Kariera Nikodema Dyzmy (tévésorozat)
* 1980: A halál archívuma (Archiv des Todes) (tévésorozat)
* 1980: Ámokfutó (Wściekły)
* 1979: Sto koni do stu brzegów
* 1978: Csak akkor halj meg, ha muszáj! (Умирай само в краен случай) (tévésorozat) (Barbara Brilska néven)
* 1978: Teresa Hennert románca (Romans Teresy Hennert)
* 1978: Csendes amerikai Prágában (Tichý Američan v Praze)
* 1977: A szívroham (Koncert pre pozostalých)
* 1976: 07 zgłoś się (tévésorozat, a 300 tysiecy w nowych banknotach című epizódban)
* 1975: A sors fintora (Ирония судьбы, или С лёгким паром)! (minisorozat)
* 1975: Dyrektorzy (tévésorozat)
* 1974: Visa für Ocantros (tévéfilm)
* 1974: Godzina za godziną
* 1974: Városok és évek (Города и годы)
* 1973: Scheidungsprozeß (tévéfilm)
* 1972: A szerelem anatómiája (Anatomia miłości)
* 1972: Wiktoryna, czyli czy pan pochodzi z Beauvais? (tévéfilm)
* 1971: Pygmalion XII (tévéfilm)
* 1971: Felszabadítás (Освобождение: Направление главного удара)
* 1970: Pogoń za Adamem
* 1970: Album polski
* 1969: Zbrodniarz, który ukradł zbrodnię
* 1969: Fehér farkasok (Weisse Wölfe)
* 1969: A kislovag (Pan Wołodyjowski)
* 1969: Michał úr kalandjai (Przygody pana Michała) (tévésorozat)
* 1968: Gyilkosság hétfőn (Mord am Montag)
* 1968: Kockázat (Stawka większa niż życie) (tévésorozat)
* 1968: A Sólyom nyomában (Spur des Falken)
* 1966: Bumeráng (Bumerang)
* 1966: A fáraó (Faraon) (Barbara Bryl néven)
* 1966: Potem nastąpi cisza
* 1965: Późne popołudnie
* 1963: Yokmok
* 1963: Egy házasság hétköznapjai (Ich dzień powszedni)
* 1958: Kalosze szczęścia (nincs feltüntetve a stáblistán)
ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?
